Radnóti Miklós Nem Tudhatom Elemzés
- Vég Csaba: Radnóti Miklós: Nem tudhatom... (elemzés)
- Radnóti Miklós: Nem tudhatom-elemzés - Cikkcakk
Radnóti viszont egy dologban biztos: ő magyar, magyarnak született, és magyarként is fog meghalni. Ezt az éles határt a fönt-lent ellentétpárral érzékelteti, ugyanis "fönt" egy pilóta szemszögéből szemléli a tájat, aki csak a feladatát végzi el, míg "lent" emberként írja le, aki a többi embert és a hazáját tartja fontosnak. "Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága, s remélem, testem is majd e földbe süpped el. " Radnóti ezekkel a természeti képekkel érzékelteti, hogy neki nem csak annyit jelent a magyarsága, hogy ebben az országban született, szerinte ez nem csak egy állapot, hanem hozzá tartozik az emberhez, mint a fatörzshöz az ág, amelyből kinő. És aztán szintén ebbe az anyatermészetbe megy majd vissza, hiszen a hazája részévé vált, és a haza is az ő egy részét képezi. Majd ezt az érzést nyomatékosítja további két szóval: " Itthon vagyok. " Ezt úgy értelmezhetjük, hogy nem csupán a hazájának tekinti az országot, hanem otthonának is, egy olyan helynek, ahol otthon érzi magát, és ez máshol nem lenne így.
Vég Csaba: Radnóti Miklós: Nem tudhatom... (elemzés)
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. A vers eleje így kezdődik: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent". Azonban mindjárt két szempontot is olvasunk, először "nekem szülőhazám", "messzeringó gyerekkorom világa", majd pedig: "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj". Elsősorban ez a két szempont váltakozik: a "lentről", pontosabban: belülről, azaz résztvevőként való látásmód, és annak ellentéte, a fentről való dehumanizált látásmód, mely pusztítandó célpontokat lát. Az (ember-)idegen felső, gépies látásmódra váltás előtt a "nyári alkonyon / a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom" keserű képe jelenik, annak az előérzete, ahogy az éppen még "lángoktól ölelt kis ország" földjét - ahogy azt a házfalat is - elöntik, felperzselik a lángok, és vér fogja áztatni, megfesteni: maga a "csorgó, vöröslő fájdalom".
A vers annak az előérzete, hogy ez a föld, a szülőhazánk, az élet mélységében való megélésének, a lelki kiteljesedésének nekünk rendelt helyszíne - ahogy ezt a "részt-vevő" képek is mutatják - hamarosan a pusztítás célpontjává válik. A "sírok" közti "anyóka" halk sírogatása az elkerülhetetlen baljóslatú végzet ómene. Vörösmarty említése az " Itt élned ", és most: " halnod kell" közeledése. Egy üres sor után hirtelen vált a hangnem: "Hisz bűnösök vagyunk mi", sőt, a "dolgozók", "bűntelen költők", és "csecsszopók" zavarba ejtő felsorolásával találkozunk. Ez a váltás a földközeli realitás képeivel az égen túl az Égi dimenziót nyitja meg. Az ország, a szülőhaza célponttá vált. A gépen fölébe szálló Fölött ott van az egyetlen lényeges "szempont", Isten. A kiszolgáltatott Haza vajon Isten haragvó Ítéletének célpontjává vált? "Hisz bűnösök vagyunk mi", de az a többi nép is. Majd a költő értékeket próbál felsorolni. A "dolgozók" teremtenek és nem csak henyélnek. Talán vannak "bűntelen" "költők" is, akik a szépség, a lélekkel telítettség isteni tartományainak szolgálói.
Radnóti Miklós: Nem tudhatom… Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép?
- Kínai édes savanyú leves recept
- Az ember a fellegvárban sorozat videa
- Renault 0. 9 tce motor vélemények motor
- Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis – Utószó
- Mennyibe kerül egy panel fürdőszoba felújítás 3
- A nyelv mint jelrendszer | zanza.tv
A vers utolsó sora, amely lezárja a művet, egy fohász: "Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. " Fentről várja a segítséget, egy embertől jóval nagyobb hatalomtól, mert már csak ő tud megóvni minket.
Radnóti Miklós: Nem tudhatom-elemzés - Cikkcakk
Hisz bûnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költõk is bûntelen, és csecsszopók, akikben megnõ az értelem, világít bennük, õrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval õk felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. (1944) Radnóti 1944-ben írta meg Nem tudhatom című elégiáját, a második világháború és a zsidóüldözés közepette. Mivel ő is zsidó származású volt, többször munkatáborba vitték annak ellenére, hogy magyarnak vallotta magát. Ezzel a verssel a háború hiábavalóságát, az emberi értékek elvetésének érthetetlenségét, valamint azt a hazaszeretet és empátiát fejezi ki, aminek talán oly híján vannak a magukat "nagy magyarnak" valló honfitársai. A vers címe és első sora is egy találgatással kezdődik, ami aztán az egész művet végigkíséri: " Nem tudhatom ". A költő nem érti, nem tudja, hogy mire jó ez az egész, mi értelme, és miért történik mindez, hiszen akik háborúznak, és emberéleteket oltanak ki, csupán a parancsokat hajtják végre, nem látják a mögöttes értékeket.
Majd a következő sorokban meg is mondja, miért érzi magát "itthon". Tudja, mi hol van, ismeri az embereket, a tájat, mindent közelinek érez, a sajátjának. Azonban aki a gépről szemléli a vidéket, annak csak " térkép e táj ". Ez számomra úgy hangzik, mintha egy turista lenne, aki egy idegen országba érkezett, idegen emberekhez, idegen tájra, és aki csak térképpel tud tájékozódni. És mivel minden idegen számára, hiába van nála térkép, attól még nem tudhatja, hol lakott Vörösmarty Mihály, míg mi, akik ismerjük a hazánkat, a kultúránkat, irodalmunkat, nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani. Aztán persze kiderül, hogy nem egy barátságos, ismeretlen szemlélővel van dolgunk, hanem egy vadászpilóta kémleli a terepet, méri be a célpontokat: "gyárat, vad laktanyát". S itt tűnik ki a fent-lent ellentéte, ahogyan Radnóti felsorolja, hogyan néz ki ugyanaz a táj fentről, a pilóta szemszögéből, és hogyan látja ő lentről, ártatlan lakosként. "S mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen".
A vörös szín a vér szimbóluma lehet, Radnóti tudja, mi fog várni erre a számára fontos vidékre. A mű végén van egy fordulópont, ahol a költő leírja, hogy tisztában van az ország bűneivel: "Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép". Tudja, hogy mi se vagyunk különbek a többi népnél, mi is ugyanúgy célpontnak néztük más országok tájait, de ezek múltbéli történések, amikből tanulni kell, hogy ne forduljanak elő többet. Egyértelműen elítéli a háborút, mivel a legnagyobb csapásokat az ártatlanok szenvedik el: dolgozók, költők, csecsemők, akik mind bűntelenek, mégis értelmetlenül kell meghalniuk. Ezért példaként őket hozza fel, akiket meg kell védeni, de ők az egész nemzetet szimbolizálják. A csecsemők értelmében látja a jövőt, ők jelentik a reményt: "világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva". A világos-sötét ellentéte szintén a béke és az értelemmel teli gondolkodás és az értelmetlen háború harcát tükrözi. Csak akkor lehet menekvés, amikor jelt ír hazánkra újból a béke ujja, amikor a fojtott szóra friss szó lesz a felelet.
Vagyis minden, ami a pilóta számára csak egy pusztítandó célpont, az mások számára lehet egy munkahely, gyerekek találkozási pontja, egy komondor lakhelye, tehát az életük része. A közelség-messzeség ellentéte is ezt fejezi ki: lentről minden közel van, és nem csak a távolság értelmében, hiszen minden olyan emberi, szívhez közeli élmény, ezzel szemben a gépen repülő pilótától ez teljesen távol van, neki ki kell zárnia az érzelmeket, és a parancsot kell végrehajtania. A költő nem csak a jelen idősíkján figyeli a tájat, a parkról eszébe jutnak a régi szerelmek, a járda széli kőről a felelések előtti izgalmak, csupa-csupa emberi érzés. Viszont a kő hiába jelent valami fontosat számára, a gépről még csak nem is látni. A versnek van egy feszültséggel teli, amolyan "vihar előtti csend" hangulata is, amit a pilóta közeledése vált ki, ahogy halad a célpontok felé. Ez pedig a háború, a pusztítás közeledtét jelzi, ami hamarosan le fog csapni az oly kedves és emlékekkel teli tájra. Ezt a jövőbeli pusztítást a vörös szín érzékelteti: "a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom", "piros zászló kezében".
És ott vannak a "csecsszopók", akik még semmilyen bűnt nem követhettek el, és úgy csüggnek kiszolgáltatottságukban anyjukon, mint az emberi sors a kifürkészhetetlen Isteni terven. Hiszen ez a szülőhazájuk, ahogy nekünk is, tehát ide rendeltettek, rendeltettünk élni. "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent" - kezdi a költő. Valójában egyetlen kínzó kérdést tesz fel: Nem tudhatjuk, de: Mit jelenthet Istennek ez a tájék, az életterünk? Érdemes vajon arra, hogy ne emésztődjön fel? Isten a sajátjának tekinti-e annyira a lábához térdeplő embereket, amennyire a költő ismeri "ha néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom", és Ő tudja-e "hogy merre mennek, kik mennek az uton"? A gépen fölébe szálló számára célpont az ország. Vajon az az Feletti, Isteni megítélés célpontjává váltunk? Elkerülhetjük, hogy feleljünk bűneinkért, még ha ez gyermeki vágynak is látszik, "az iskolába menvén, a járda peremén, / hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én". Mivel kerülhető el az Ítélet?