Zrínyi Miklós a magyar barokk legjelentősebb képviselője, főműve, a Szigeti veszedelem pedig irodalmunk első eposza. A barokk stílus a főúri kastélyokban, udvarházakban alakult ki, ahol a katolikus nemesség és a Habsburg udvar támogatta. Nálunk is az ellenreformáció idején erősödött meg a barokk. A hitvitázók, a prédikátorok személyéhez is fűződik, a reformátusok és katolikusok prédikátorai mind a népet akarták meggyőzni. A katolikus prédikátorok közül a legnevezetesebb Pázmány Péter, a reformátusok közt olyan ellenfelei voltak, mint Apor Péter vagy Méliusz Juhász Péter. Pázmány sokszor főurak birtokain látott el papi-prédikátori szolgálatot, így a Zrínyi-birtokon is. Ő volt a két Zrínyi-fiú nevelője. Zrínyi Miklós Horvátországban született, a bán méltóságot viselte. Jezsuita iskolában tanult, és már fiatalkorától foglalkoztatta a hadvezetés (de mint főnemes is értenie kellett a katonasághoz). Katonai, hadtörténeti tanulmányokat írt ( Tábori kis tracta, Vitéz hadnagy). A téli hadjáratban ő vezette az összevont Habsburg-magyar seregeket és félelmetes sikereket ért el.
Az eposz témája tehát a török ellen való harc és a hazáért való önfeláldozás. Zrínyi egy tél alatt írta meg a művet, 1645-46 telén írta, de még 1646-47 telén is javítgatta, és 1648 májusára fejezte be. Előszavában Zrínyi utal rá, hogy a történelmi hitelesség és a költői szándék időnként keresztezi egymást. Ez azért fontos, mert a szerző a magasabb művészi igazság visszaadása érdekében lazán kezelte a történelmi hitelességet (pl. Szulejmán szultán a műben Zrínyi kezétől hal meg). A Szigeti veszedelem írói munka, fantáziával, színesítéssel, érdekesítéssel, és nem dokumentáció, tehát nem a történelmi hűség a célja, hanem egy példamutató tett irodalmi megjelenítése. Bár a 17. századra már kialakultak az antik mintákat kevésbé követő regénytípusok is, a barokk kor Arisztotelész nyomán az eposzt tartotta a legmagasabb rendű műfajnak. Ehhez az is hozzájárult, hogy a barokk kedvelte a monumentalitást és a heroizmust (=hősiességet). Zrínyi eposza megfelelt a korabeli esztétikai normáknak, tehát korszerűnek számított.