Ez borzasztóan nehéz feladat, hatalmas bizonytalanság van bennem ilyenkor előadás előtt, de szerencsére egy olyan csodálatos anyagról van szó, ami mindig megéri ezt a munkát. Egyébként akkor sem vagyunk sokkal előrébb, amikor havonta játszhatunk egy előadást, mert ennyi idő elteltével is kopnak a próbafolyamat tapasztalatai, és elveszlik a lehetőség, hogy az előadások során akár a nézői reakciók alapján fejlődni tudjon a dolog, hiszen főleg arra koncentrálunk, hogy ismét összerázódjon a darab. Hálás vagyok, hogy sok helyen játszhatok, de nem szeretem ezt a rendszert, mert nehéz és megterhelő úgy dolgozni, hogy mindig egy kicsit elölről kell kezdeni. Jankovics Péter a karamazovban. Fotó: Börcsök Mihály – Hogyan lehetne ezen változtatni? – Pintér Béla módszere, a tömbösítés például nagyon jó ötlet. Így egy hosszabb szünet után újra "be tud járatódni" az adott előadás. Már 3-4 egymást követő alkalom is eléggé megerősíti az embert ahhoz, hogy több hónap kihagyás után is jó érzéssel vágjon neki a következőnek.
Saját magad hozod életveszélyes helyzetekbe, hogy az életben maradástól legalább érezz, de akkor is lyukas maradsz. Életveszélybe sodrod az egész bolygódat, hogy érezd, hogy élsz, hátha akkor megtalálod, de akkor is lyukas maradsz. Mert amit keresel, nem az, amiről azt hiszed, hogy az. Amit keresel, az a benső Égben van, amit keresel, a lélek valóságában található csupán. Amit keresel, a bölcsesség által lelhető fel, amit keresel, nem a szemed fogja látni, hanem a szíved. Amit keresel, a szeretet által élhető meg. A gondoskodásban fejeződik ki, a gyógyításban nyilvánul meg. A lyukat csak magasságok fölötti mélység töltheti ki. A lyukat csak győzelem helyetti áldozathozatal töltheti ki. A lyukat csak az önzetlen gondoskodás, a Világosság, a bölcsesség, a szeretet, az Élet töltheti ki. A hiányt, a semmit csak az Üresség teljessége töltheti ki, az elme tébolyát csak a lélek valósága egészítheti ki. Szeretni, embernek lenni, hálásnak lenni tanulni vagyunk ezen a világon, Isten szeretetéből.
Élni és érezni lélekkel és testtel, Hangtalan meghalni egy esős, szombat reggel. #BihariViktória: Kép: Caras Ionut Talán ma van a napja... "Talán ma van a napja annak, hogy eldöntsd végre, megkeresed a békéd, a sajátod. Ahol nem rohansz, nem kaparsz, nem akarsz minden áron és bármi áron. Talán ma kell megértened és megérezned, semmi nem véletlen ezen a világon, és a változás is jó lehet, ha tiszta szívvel állsz elé. Mert az életed ajándék, és nem lehet benne mindig félni, rágódni és gyötrődni, élni kellene. Élni. Ahol hálát adsz, ahol utat találsz, sajátot, ahol többet ér majd egy békés másodperc, mint az örökös csatározás. Élni kell, mert a létezés csupán a felszín. " Todorovits Rea Lányomnak... ""Nagy szárnyakat szeretnék adni neked, hogy szállj, erőseket, mint a karvalyé, hogy a szabadság magasságában könnyű szárnyalással lebegni tudj, és siklani az élet színein át, a csendben meghallani a szelet, és minden szót, melyből mesék születnek. Emlékezz erre, és élvezd a repülést a tenger felett, a fűszálakon át, sőt - miért is ne?!
Zsótér Sándor farmeres, piros dzsekis Akárki figurája nyúzott férfiember a teremtés közepén. Nem, persze, nem Babits szövegével foglalkozunk most, de egyszerűen nem lehet elhessegetni a címben idézett sort, hisz oly tömören foglalja össze az ötszáz éves játék cselekményének lényegét. Van egy ember, bármelyikünk, legyen a neve Akárki (Zsótér Sándor), akiben csalódik az elkedvetlenedett Mindenható (Kosztolányi József). Elküldi hát hozzá a zsebórás Halált (Hegedűs D. Géza), hogy értesítse – ennyi volt. Lejárt az ideje, tessék készülni a távozásra. A hír lassan ér el a címzett tudatáig, s a játék maga a főhős hiábavaló próbálkozása, hogy társakat gyűjtsön a végső útra. A megszólított Barátság (Sorbán Csaba), a Rokon (Balog József), a Vagyon (Farkas László Róbert) meg a többiek mind lelépnek a döntő pillanatban. Hátrál és elköszön a Szépség (Sebők Maya), de még a Tudás (Farkas Andrea) is, csak a bűnök által megtépázott, majd a megbánás révén új erőt nyert Jótett (Gidró Katalin) kíséri el Akárkit a sírig.
Kivitték, még tizennégyben, a frontra… – Vörös szakálla volt… – Honnan tudod? – Szakálla? és vörös? – Mint afféle hitetartó zsidónak. – És katonaorvos lett? Przemyśl alatt? – Alighanem Przemyśl alatt is. * A háború, a háború kiverte az apám kezéből Homéroszt és Cicerót. Lábába golyó harapott. Hevert a halottak között, idegen mezőn, Przemysl alatt. Magáhoztért. Sötétedett. (El-elcsuklott a folytatásnál mindig. ) Jöttek az orosz szanitécek. Jöttek lézengő katonák. Vízért tátogtam. Egyik észrevett. Káromkodott, és belémvágta bajonétját. Kijött a hátamon. Még mozogtam. Fölkapta újra. Akkor egy szálas katonaorvos odaugrott, és félrelökte. Nem felejtem: vörös szakálla volt. Neki köszönhetem, hogy élek. Fölfektették parasztszekérre Valahányszor zökkent a szekér a csámpás dűlőutakon, a száján vér bugyogott. Mégis elért Szibériába. Hét vad év után mégis hazaért. Idők jártával két gyerek únszolta a történetért: – Mégegyszer, onnan, mikor odaugrott… Csöndesen élt közöttünk az a legendás Rőtszakállú.
zenés színmű, magyar, 2012. Szerkeszd te is a! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat! Értékelés: 45 szavazatból Három Isten érkezik egy nagy szegénységben élő városkába, azért, hogy próbára tegyék az emberek jóságát. A próba egyszerű: találniuk kell valakit, aki szállást ad nekik. Az isteneknek azonban csalódniuk kell, mert hosszú útjuk során senki sem akad, aki befogadná a három idegent. Csak egy pénztelen utcalány látja őket szívesen: Sen Te, akit a jótéteményért megajándékoznak, mert abban bíznak, Sen Te példája bebizonyítja majd, hogy jó emberek is élhetnek emberhez méltó életet a Földön. Az ajándék segít Sen Tének talpra állni, de közben az istenek kísérletének alanyává is teszi: kérdés, hogy képes lesz-e jó maradni egy olyan világban, ahol hatalmas a szegénység, és mindenki csak a saját, önző érdekeit tartja szem előtt, vagy tigrissé kell válnia, hogy megvédje magát.
Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba. " WassAlbert Mert van valami, ami több és értékesebb... Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?